Hírek : Itthon tartottuk a 3 pontot a Sárvár ellen |
Itthon tartottuk a 3 pontot a Sárvár ellen
2016.08.07. 12:31
Csapatunk nagyon fontos sikerrel kezdte a 2016/2017-es bajnoki évad őszi szezonját. Az NB III Nyugati csoportjának első fordulójában Horváth és Haraszkó góljaival 2:0-ra legyőztük a jó erőkből álló Sárvár együttesét.
A mérkőzés kezdőrúgását az egykoron a csepeli utánpótlásban Szekeres András és Rottenbiller István kezei alatt futballozó Kecskés Attila végezte el, akit párja lepett meg ezzel a lehetőséggel 50. születésnapja alkalmából. Mielőtt útjára indult a labda régi, kedves szokás is felelevenedett a stadionban Varga „Vargalamb” László ismét szabadjára engedte nemzetközi hírű csepeli galambjait így minden körítés adott volt a bajnoki mérkőzéshez. Az első félidőben jobbára a vendégek uralták a mezőnyt, sorra dolgozták ki helyzeteiket és két esetben csak a kapufa mentett meg bennünket a góltól. Szerencsére védőink jól állták a sarat és elmaradt a vendég gól.
A szünetben aztán rendeztük sorainkat és bár látszólag a mezőnyben a Sárvár birtokolta többet a labdát, mi is vezettünk néhány tetszetős támadást. Lehetőségeink közül az egyikben a gólvonalról tisztázott a vendégek egyik védője, de a 63. percben egy szöglet variációt követően már nem volt ellenszerük Horváth Géza fejesére, amivel megszereztük a vezetést. A 81. percben aztán (ugyancsak egy szögletet követően) már-már veszni látszott a támadásunk, ám Teplán erőszakosságának köszönhetően ismét ziccerbe kerültünk, melynek végén Haraszkó csúsztatott látványos módon az ellenfél kapujába. Slusszpoénként néhány perccel a vége előtt Botlik Dániel hatástalanított egy kezezés miatt megadott sárvári 11-est, így sikerült itthon tartani a nagyon fontos három bajnoki pontot
Gabala Krisztián szakmai vezető: - Az előzetes információknak megfelelően egy alaposan megerősödött Sárvárral néztünk farkasszemet, egy olyan mérkőzésen aminek több fordulópontja is volt. Reálisan kell néznünk a találkozót, 0:0-nál volt, hogy csak a kapufa mentett meg bennünket a góltól, ellenfelünk gyakorlatilag az egész meccs alatt mezőnyfölényben játszott. Talán a mi javunkra a tudatosság döntött, ami ezúttal szerencsével is párosult. Fontos három pontot szereztünk és a továbbiakban is azon leszünk, hogy mindenki dolgát megnehezítsük. Láttam biztató jeleket, akadtak jó teljesítmények, mint például Horváth Gézáé. Abban viszont biztos vagyok, hogy ennek a Sárvárnak nem lesznek kiesési gondjai.
CSEPEL FC-SÁRVÁR 2:0 (0:0)
Csepel SC stadion, 2016. augusztus 6. 17:30
Jv: Dolnegó Bálint (Gordos Árpád, Kurinka Béla)
CSEPELFC: Botlik Dániel – Dévai Csaba László, Haraszkó Sándor, Teplán János, Szabó Attila, Takács László (Simon Krisztián), Fisli András, Somodi Ádám (Zimermann Zoltán), Szabó Ádám, Horváth Géza, Tóth Csaba (Németh Gábor)
Cserepad: Gauzer Levente, Rácz Botond, Hesz Olivér, Juhász Gergely
|