Hírek : A Honvéd nyert és előzött |
A Honvéd nyert és előzött
PA 2016.10.03. 09:45
A Honvéd MFA 3-1-re legyőzte a Csepel FC-t az NB III 9. fordulójában. A két csapat így helyet cserélt a tabellán, a Honvéd a 6., a Csepel a 7. helyről várhatja a folytatást.
A honvedfc.hu tudósítása:
"Az első játékrész utolsó percében egy szép átlépős csel után Bíró Ákos elé került a labda, aki megelőzte a védőjét, majd a rosszul kifutó kapus mellett is elhúzta a labdát, aztán az üresen maradt kapu közepébe gurított, 1-0!
A második félidő elején, az 52. percben egy nehezen rekonstruálható támadás végén ide-oda pattogott a labda a vendégek ötösének környékén, végül Juhász Gergely könnyedén megszerezhette volna, de gyakorlatilag Tóth Barna elé ejtette, aki köszönte szépen és közelről a kapu közepébe bombázott. 2-0!
Ezután Nagy Sándor védett egy hatalmasat, majd a félidő közepén eldőlt a mérkőzés. A 66. percben Göblyös lőtte be a labdát szabadrúgásból a térfél közepéről, a bal oldalról, az érkező Márton András pedig egyből lőtt a csepeliek kapujába, nagyon szép gól volt! 3-0!
Két perc múlva egy jobb oldali beívelés után Haraszkó Sándor szabadon fejelhetett a kapuba, 3-1!"
A hátralévő időben két gyors sárgalap miatt Somodi Ádám sajnos a kiállítás sorsára jutott.
Csapatunk a vereség ellenére tartja magát a középmezőny első felében, és a következő fordulóban a III. Kerületet fogadja.
Hajrá Csepel! Hajrá Szigetország!
|