A ZTE, az Újpest, majd a Csepel egykori labdarúgó kapusa dr. Szieben László ma ünnepli 55. születésnapját. A ”doki” becenévre hallgató jogász végzettségű hálóőr 317 tétmeccsen őrizte a kék-piros kaput és azokon 6 gólt is szerzett, valamint a leghosszabb ideig viselte kapusként a csapatkapitányi karszalagot.
Szieben László az 1981/82-es bajnoki szezonban mutatkozott be az első osztályban a Zalaegerszegi TE kapusaként. Abban az idényben Balázs Zsolt tartalékjaként csak 4 bajnoki találkozó jutott neki, az azokon nyújtott teljesítménye azonban elég volt arra, hogy az utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya, Mezey György meghívja és Disztl Péter tartalékjaként többször lehetőséget is adjon neki.
Születésnaposunk 1983 nyarán igazolt az Újpesti Dózsába, Szendrei József tartalékjának szemelték ki a PMSC-be távozó Kollár József és az NB III-as Váci Izzó MTE-be igazoló Brockhauser István után. Ott három idény alatt mindössze 2 bajnoki találkozón szerepelt. A KEK-negyeddöntős idényben nem kapott lehetőséget, a következő két szezonban 1-1 mérkőzésen védett. Pályafutásának sajnos nem sok nyoma maradt fent az interneten, mondhatni semennyi.
1986 nyarán tette át székhelyét Csepelre. A Béke téren akkoriban ritka kapusgondokkal küszködtek, hiszen alig két éve volt akkor, hogy a csapat mindkét kapusát, Kovács Attilát és Gendur Lászlót hosszú évekre eltiltották. Előbb az ifista Komlódi maradt egyedül kapus, majd a szintén tini korú Gelei Károly védett, ráadásul az ő helyére érkezett Szieben, mert Gelei akkor igazolt a bajnok Budapesti Honvédhoz. Szieben Csepelen lett befutott és ismert kapus. 1993-ig – jellemzően első számú kapusként – több mint 100 bajnoki mérkőzésig jutott és a történetében az igazi csavar az, hogy a bajnoki mérkőzéseken éveken át ő rúgta csapatának büntetőit, méghozzá igen biztos lábbal. Bajnoki góljainak száma 17-re rúg. Egy ízben, amikor a Csepel 2–1-re legyőzte a Békéscsabát, Szieben elhibázta a büntetőt, de aztán a kipattanót értékesítette, s csapatunk ezzel szerezte meg a győzelmet. (videobejátszás) A Ferencvárosnak egy alkalommal úgy lőtt gólt az Üllői úton 11-esből, hogy kiszakadt a háló.
Szieben doktor még aktív pályafutása alatt jogi diplomát szerzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, elsőként kapott egyéni reklámszerződést (ha még emlékeznek rá a szurkolók, a MÜSZI-től), volt a Csepel jogi képviselője, a Magyar Labdarúgó Liga elnöke, a Videoton klubtulajdonosa és a Magyar Ügyvéd Válogatott tagjaként világbajnoki ezüstérmet is szerzett. A Csepel FC 2015/2016-os bajnoki évzáróját megtisztelte jelenlétével a nyáron, ahová szívesen fogadta el invitálásunkat.