Hírek : UP: futballmanóink is javában szorgoskodnak már |
UP: futballmanóink is javában szorgoskodnak már
2016.10.06. 17:53
A Csepel FC legkisebb korosztályai az iskola mellett már javában foglalkoznak a focival is, amire a legjobb bizonyíték, hogy hétvégéről-hétvégére sorra játsszák a Bozsik Program keretében szervezett mérkőzéseiket.
Kincses Ádám szakmai vezető és Takács Dávid mellett régi és új kollégák is besegítenek az edzések és meccsek lebonyolításába, a legutóbbi tornáról Dávid számolt be nekünk röviden:
- Október első hétvégéjén már a második fordulót rendezték meg az idei Bozsik Program U7-U9-es korosztályában. Az U7-es fesztiválon a szokásos „kevert” korosztályú csapatok mérték össze tudásukat, ahol ismét tanúi lehettünk számos szépen kivitelezett egyéni megoldásnak, trükkös cseleknek, jól eltalált lövéseknek, és persze a vele járó látványos góloknak is, melyek összességében jól jellemezték a legkisebbek tornáját. De leginkább a játék öröme az, ami igazán meghatározza ezen tornák atmoszféráját. Az U9-es korosztályban nagy örömünkre gyarapodott a létszám, sok új gyerek kezdett el a Csepel FC-ben focizni, ami amellett, hogy örömteli tény, szakmailag nagyobb kihívás elé is állított minket. Ezzel együtt természetesen az „öreg motorosaink” az idősebb korosztály edzéseit látogatják már, hogy fejlődésük töretlen legyen, így biztosítjuk számukra a megfelelő átmenetet a korosztályok között. Sok kis futballpalántánknak ez volt az első torna amin részt vett, és ami a legfontosabb, hogy minden gyerkőc - eredménytől függetlenül- nem kevés sikerélménnyel gazdagodott, ami talán mindennél meghatározóbb kell, hogy legyen ebben a korosztályban –zárta gondolatait a legkisebbek trénere.
A Bozsik Torna 3. fordulójának házigazdája a Csepel FC lesz, így szülőkön és rokonokon kívül a kék-piros szimpatizánsok is megnézhetik élőben legkisebbjeink meccseit október 8-án szombaton reggel 9-től a Béke téri sporttelepen.
|