Név: VÁRHELYI ENIKŐ (becenév: Eni)

Poszt: középpályás, a Csepelben elsősorban középhátvéd.

Kedvenc szám: jelenleg egy lounge playlist. :) A pályán a 10-es mezben szeretek leginkább játszani, és mivel a CSK-nk kezd jobb belátásra térni, néha egy-egy meccsre kölcsön is adja. :)

Magamról: Nem emlékszem olyan kicsi koromra, amikor ne imádtam volna focizni. Hogy miért? Ugyan Édesapám életét is végigkísérte kedvenc sportunk, edzősködött is sokáig – ez épp az én születésemmel maradt abba –, mégsem mondanám, hogy bármi befolyása lett volna a választásomra. Választás egyáltalán? A csapatjátékok pszichológiája egy dolog. A foci iránti vonzódás: van, és kész. :) Sokunknak ismerős: lyukasórákban fiúk között, suli utáni lakótelepi bandázások... csak sötétedésig, persze. Aktív voltam az iskola sportéletében, hívtak volna komolyabban kosarazni, atletizáltam egy darabig... de valójában arra vártam, hogy újjáéledjen a szolnoki női foci.

Ez ’97-ben be is következett. Budapestre kerülésem után még lejártam egy-két évig a „nevelőcsapatomhoz”, sokszor akár edzésre is. Azóta több gárdában és ligában megfordultam (kis- ¾-, nagypályás, futsal, sőt, a BME lánycsapatánál edzői szerepet is betöltöttem); hol kevesebb, hol több ideig maradtam.

A pályán belül s kívül igyekszem mindent megtenni a minél nagyobb sikerért, de bizonyos dolgokat nem áldozok föl az eredmény oltárán: ilyen pl. a sportszerű, egymást támogató játékra való törekvés. Ha ez még szép is tud lenni: külön öröm. S fontos számomra a szeretett közösség összetartása, a jó hangulat.

A futballt szellemi tevékenységeimbe is sikerült belecsempésznem: építészhallgatóként tervezési feladataimnak, amikor csak lehetett, valami sportosat választottam: a volt gimim tornaterme, fociedzőtábor…

És voltak olyan időszakok, amikor úgy tűnhetett, hűtlen módon hátat fordítok a labdarúgásnak. Ám ilyenkor csupán az aktív játéktól „vonultam vissza”, a módját megtaláltam, hogy továbbra is foglalkozni tudjak közös szenvedélyünkkel: civil kezdeményezésekhez csatlakozva vállaltam szerepet a női/bármilyen kisebbségi foci népszerűsítéséért.

Most? Korábban már volt egy coming outom a csepeli csapattal kapcsolatban (ld. link, képaláírás). Nem gondoltam volna, hogy még egyszer, ennyi idősen (látom magam előtt Török Ibi vigyorgó arcán felhúzódó szemöldökét :)) beszippanthat egy régi-új közeg. De itt vagyok. És megélem, hogy ebben a bemutatkozósdiban is – a kezdeti nem túl lelkes hangok ellenére - hétről hétre inspiráljuk egymást. Köszönöm, Csajok, csak így tovább!