Név: FÓNAGY FANNI (becenév: Fannella)

Poszt: eddig hátvéd, mostanában inkább csatár

Kedvenc szám: 15, amit remélhetőleg tavasztól viselhetek is.

A focival való kapcsolatom nem szokványos módon kezdődött. A családom gyakorlatilag be van oltva mindennemű sport ellen, így szinte esélytelen volt, hogy én valaha akár egy meccset is megnézzek. Azonban hetedikes koromban annyira túlbuzgó voltam, hogy gyakorlatilag minden szakkörre és szabadidős tevékenységre jelentkeztem, ami az iskolában szerveződött.

Így történt, hogy elmentem az első lányfoci edzésemre, ahol kiderült, hogy nem is vagyok olyan kétballábas.

Pár héten belül a Diákolimpia első fordulóján ugyan kiesett a frissen verbuválódott csapatunk, ám ez nem szegte kedvünk, beneveztünk egy országos bajnokságra, amit a kitartó edzéseknek hála júniusban meg is nyertünk. Ekkor döntöttem úgy, hogy a labdarúgás ezentúl része lesz az életemnek. A játék adta plusz, a hangulat, a közös cél és egy-egy győztes meccs utáni örömön keresztül olyat tapasztaltam, amit addig még soha.

Később a miskolci futsal csapathoz kerültem, ahol négy évet játszottam NBII-ben. A játék szempontjából nem egy eredménydús időszak volt ez, de sokkal többet kaptam: életreszóló barátokat, kapcsolatokat és élményeket, amiket sosem felejtek el. Ám az élet sodort tovább: Budapestre jöttem egyetemre, így muszáj volt újabb lehetőségek után néznem. Két évig csak hobbiszinten folytattam a BME lánycsapatánál, de ahogy addig, ott is sikerült jó kapcsolatokat kialakítanom, s közvetve ennek köszönhető, hogy a Csepelhez kerültem (közvetlenül pedig Juhász Zsunak, aki remélhetőleg most nagyon vigyorog :)).

Ebben a csapatban is kicsit kakukktojásnak számítok, mind az alkatomnál, mind az egyéb érdeklődési területeimnél fogva, de ezért is vagyok olyan hálás az edzőmnek és a csapattársaimnak is. Elfogadtak és megértenek, sőt, támogatnak is mindenben, amit nagyon értékelek, és így semmi pénzért nem is váltanék csapatot. Ebben rejlik a mi igazi erősségünk: bizonyos szempontból mindenki kicsit kakukktojás, de a tolerancia, a támogatás és nem utolsó sorban az összefogás tesz minket eredményessé, ami a pályán is megmutatkozik. Hajrá lányok, örülök, hogy vagytok nekem!